Kristen Bell mint Anna hercegnő?

Edward Kitsis és Adam Horowitz a forgatások befejezése után sem tétlenkedik, már gőzerővel gondolkoznak a következő évadon. Több interjúban is említették már, hogy a Jégvarázs mennyire elnyerte a tetszésüket, az E!online-nak tett nyilatkozatuk alapján pedig már azt tervezgetik, hogyan keltsék életre Anna hercegnő történetét!
Jelenleg persze ez még csak tervezet, ahogy az is, hogy Kristen Bell-t - aki a mesében Anna hercegnő hangját kölcsönözte - szeretnék felkérni egy vendégszerepre. Ennyi viszont éppen elég hozzá, hogy elinduljon a reménykedés, hogy a szőke színésznőt Anna szerepére szánják. Kristen egyébként a Veronica Mars-ból lehet nektek ismerős és úgy tűnik szívesen elfogadná a szerepet.
Szerintem csodásan meg lehetne csinálni a once verziós Jégvarázst, Kristen pedig tökéletesen passzolna a szerepre :) Ti örülnétek neki?
3x18 jelenet #1
A jelenetben miután Zelena megszerezte a királynő szívét, öltönyt választ Zörgőfürgének. Megszerezte Charming bátorságát, Regina szívét, de Zörgőfürge agyára is szüksége van ahhoz, hogy sikerrel járjon, így vacsorázni hívja a varázslót. Zörgőfürge nem akar menni, de Zelena figyelmezteti, hogy a tőrrel kényszerítheti is rá. Mivel a baba bármikor megérkezhet Zelena úgy érzi itt az idő az ünneplésre.
3x17 A Jolly Roger
Epizódképek:

Eredeti nyelven letöltés/online: LINK
Magyar felirat: LINK // HDLINK
Online magyar felirattal: link1 // LINK2
Nézettség: 6,25 millió
Újabb infók Ginny és Josh esküvőjéről
Ginny és Josh szűk körben tartott esküvőjéről lehet hallani mindenhol mostanában, a popsugar pedig megosztotta a nyilvánossággal az esküvő előtt készült képeit a párról. Elkapták a szerelmeseket a próbavacsorára tartva is, majd az esküvő előtti készülődésben is. Ők is megerősítették, hogy egyikük sem tűnt stresszesnek a nagy esemény előtt, bár Josh egy kicsit iszogatott azért előtte, hogy oldja az esküvő előtti izgalmát.
A képeket megtekinthetitek a facebook oldalunkon:

Regard magazin: Lana Parilla
Lana a Regard magazinnak adott interjút, ami az áprilisi számban meg is jelenet egy csodaszép fotósorozat kíséretében :)
Milyen érzés a televizózás egy olyan korszakában ahol a sorozatok általában nem tartanak sokáig egy ilyen sikeres műsornak a része lenni?
Lana: Igazán hálásnak és szerencsésnek érzem magam, mert tudom hogy mennyi munka van egy ilyen sikeres műsorban. Hihetetlen stábot hoztak össze, és az az összetett munka ami a színfalak mögött zajlik teszi ezt a műsort ilyen sikeressé.
Nagyon szeretjük ahogy a rosszkislányt alakítod, mit szeretsz a legjobban Regina szerepében?
Lana: A Gonosz királynő egy nagyon komplex karakter, igazán élvezetes és vicces eljátszani. Szeretem azt az élvezetet amit akkor érez amikor másokat fenyeget. Ő nem tud bocsánatot kérni, de mostanában próbál tenni azért, hogy jobb emberré váljon, és ezt szeretem a legjobban benne. Több dimenziós karakter, ami jó benne az a szeretetből/szerelemből fakad. A Henry iránti szeretetből, a múltban pedig a Daniel iránti szerelemből. A rosszabbik énje a bosszúból táplálkozik és azt a legélvezetesebb eljátszani. Fel van tüzelve és úgy gondolja itt az ideje, hogy az emberek megfizessenek a fájdalomért amit okoztak neki.
Nagyon várjuk már, hogy alakul Regina viszonya Robin Hoodal vagy bárki mással...
Lana: Mint azt megszokhattuk mindig akad bőven akció a sorozatban. Mindig van valaki akit meg kell menteni, vagy valaki aki elől menekülni kell, esetleg bizonyítani valamit. Ez az évad második felében is így marad, de annyit mondhatok, hogy a sok káosz között mindig akad egy kis hely a szerelemnek. A kapcsolatuk lassan fejlődik ki és nagyon élvezetes lesz nézni.
A Lanáról készült fotósorozatot megtekinthetitek a facebook oldalunkon:

Jennifer Morrison interjú
Jennifer a videóban mesél arról, hogy nagyon örül neki hogy hazatérhetett 9 hónap után, ráadásul pont a születésnapjára. A barátai party-t rendeztek neki, koktéloztak, táncoltak, jól érezték magukat. De persze a rajongók is rengeteg szülinapi videót készítettek neki aminek nagyon örült. Jen szerint az OUAT rajongók nagyon szuperek, hűségesek és nagyon aranyosak. Mesél arról is mennyit utazik, és hogy szereti Vancouvert és az ottani csodálatos erdőket, de azért szüksége van rá, hogy láthassa a barátait, a családját ezért amikor csak tud hazajön hozzájuk. Beszél a Ginny-vel való barátságáról is ami már a sorozat előtt kezdődött és elmeséli, hogy 5 évvel a sorozat kezdete előtt egy Grimm mesekönyvet kapott tőle születésnapi ajándéknak! Ezért amikor a pilot epizódot forgatták Jen tudta, hogy minden rendben lesz, mert eszébe jutott a mesekönyv és tudta, hogy ez egy jel volt. Ginny viszont már megfeledkezett a könyvről, így amikor emlékeztette rá Ginny elsírta magát örömébe. Beszélgetnek a Sohaorszgái jelenetekről is, amiket mindig éjszaka vettek fel. Amíg lehetett kint forgattak az erdőben, de a stúdióban is felépítették a helyszínt sok-sok növénnyel. És persze a Hook-al való viszonya is szóba kerül, hogy mi várható most, hogy véget ért a szerelmi háromszög Neal halálával és ő azt kérte, hogy Emma találja meg a boldogságot. Jen szerint sok hasonlóság van Hookkal kettejük között, mivel mindketten a túlélésre játszottak és mindkettőjüket elhagyták gyerekkorukban. Ez összeköti őket, és persze Hook nagyon helyes is, ami szintén segít ebben a helyzetben. Szerinte Hook elfogadja Emmát úgy ahogy van és azt szeretné ha a legjobbat hozná ki magából. Abban a kampóban pedig van valami furcsán szexi :)
3x18 hivatalos epizódleírás

Zelenának sikerül ellopnia Regina szívét, ezért a királynő varázslat segítségével kapcsolatba lép a halott anyjával, hogy megtudja miért hagyta el az elsőszülött gyermekét. Eközben Belle rájön, hogy mi is Zelena nagy terve. A múltbéli mesevilágban pedig Cora egy magát hercegnek kiadó csaló áldozatává válik, aki teherbe ejti és magára hagyja. Egy valódi herceggel való találkozás azonban hozzásegítheti az áhitott királyi élethez, de ehhez titokban kell tartani a terhességét vagy mindent elveszíthet...

3x18 kanadai előzetes
Mint mindig rossz minőségű, de sok újdonság látható benne.
Ginnyről és Joshról pedig újabb candid képek jelentek meg, amiken jól látható a friss házasok gyűrűje. A képeket megtekinthetitek a facebook oldalunkon: LINK
|